Megbízási szerződés (munkavédelmi szakember foglalkoztatására)

Feltöltve: 2021.11.19.
Utoljára módosítva: 2024.08.02.
Mintát készítette: Imrei Sándorné Dr.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) biztosítja a munkavédelemmel kapcsolatos érdekegyeztetést, valamint a munkavállalók munkavédelmi érdekvédelmét. Ez azért szükséges, mert a munkavállaló a munkáltató érdekében, a munkáltató által biztosított eszközökkel és munkakörülmények között, a számára adott utasítások alapján, a munkáltató érdekében végzi a tevékenységét. Ugyanakkor a nem megfelelőségek testi épségre, egészségre gyakorolt hatása nála jelentkezhet, őt érintheti személyében, testi épségében, egészségében – és akár vagyoni helyzetében is – hátrányosan.
A munkavédelmi képviselő – ebben a minőségében – a munkáltató munkavédelmi feladatainak a megvalósításában nem vesz részt, kizárólag annyi a dolga, hogy éljen az Mvt.-ben és más jogszabályokban számára biztosított jogosultságokkal, képviselve a munkavállalók közösségének az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkahelyhez való jogát.

Ugyanakkor a munkavédelmi képviselő munkaideje legalább 10%-ában végzi érdekvédelmi tevékenységét, így annak nincs akadálya, hogy a munkaidő további nem több mint 90%-ában, a munkáltató belső szabályozása alapján, egyes munkáltatói munkavédelmi feladatok ellátásában közreműködjön.

Ezen tevékenységek közül a munkabiztonsági, továbbá munkaegészségügyi szaktevékenységeket a munkavédelmi, illetve foglalkozás-orvostani képesítéssel nem rendelkező képviselők természetesen nem végezhetik, hiszen azokat kizárólag megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek láthatják el az Mvt. 8. §-a alapján.
Az a szakember, aki a munkáltató megbízásából nála, munkaviszony keretében, főtevékenységként lát el munkavédelmi feladatokat, nem választható képviselővé, illetve ha már megválasztott képviselőként válik főállású munkavédelmi szakemberré, összeférhetetlenség miatt megszűnik a választott pozíció.
A konkrét esetre visszatérve: a humán-erőforrás munkatársat megbízhatja a munkáltató vezetője az új belépők munkavédelmi oktatásának megtartásával, de nem azért, mert munkavédelmi képviselő, hanem azon okból, hogy a munkáltató határozza meg a munkakörébe tartozó feladatokat.

Van azonban egy nagyon lényeges korlát: az Mvt. 55. § (3) bekezdése szerint az oktatási tematika elkészítése munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység, tehát az oktatást végző személy számára a szakembereknek el kell készíteniük azt az oktatási tematikát, ami alapján valamennyi, a konkrét munkavállaló számára, az általa betöltendő munkakörben, a konkrét munkafeltételekkel kapcsolatban szükséges ismeretet át tudja adni az oktatott munkatársaknak.
 

*Munkavédelmi szabályzat (2024)
*Munkavédelmi képviselő hatáskörei 2024-től
demo
Megbízási szerződés munkavédelmi szakember foglalkoztatására