
Mit művelnek a földművelők?
Számos pályázat és kárenyhítő támogatás áll idén is az őstermelők rendelkezésére. A május legfontosabb eseménye azonban alighanem a személyi jövedelemadó bevallás kötelezettsége lesz.
2023-ban az új támogatási elemek mellett (AÖP) az „alap” területalapú támogatás is átalakul mind feltételeiben, mind pedig a pénzügyi összetételét illetően. Az AÖP vállalások mellett erre is fordítsunk figyelmet, mert kellemetlen szankciókkal szembesülhetünk!
Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában – jelentette ki Feldman Zsolt Mosonmagyaróváron, a negyedik alkalommal megrendezett Területfejlesztők Napja szakmai konferencián.
Adózási szempontból nem minden tevékenység tekinthető őstermelői tevékenységnek, akkor sem, ha azt egyébként őstermelő végzi. A személyi jövedelemadó törvény mindig is különleges rendelkezéseket állapított meg az adózók e körére vonatkozóan.
A mögöttünk álló évek tapasztalatai alapján bizonyossá vált, hogy egy jól működő kontrollingrendszer nélkül nem tartható a lépés a versenytársakkal, sőt a vállalkozás alapvető működése, likviditása is veszélyben foroghat. De mi szükséges ahhoz, hogy igazán jól működjön egy kontrollingrendszer, hogyan értelmezhető egy kontrollingrendszer hatékonysága?
A legtöbb vállalat nyert a digitális transzformációval, de az új, feltörekvő technológiák bevezetésével a többség kivár. Az ügyfélélmény javítása viszi előre a digitális projekteket, de a metaverzummal kapcsolatos fejlesztésekkel még kivárnak. A vállalatok már nem tartanak a kiberkockázatoktól, viszont félnek az energiaválságtól és az inflációtól.
A legtöbb vállalat nyert a digitális transzformációval, de az új, feltörekvő technológiák bevezetésével a többség kivár. Az ügyfélélmény javítása viszi előre a digitális projekteket, de a metaverzummal kapcsolatos fejlesztésekkel még kivárnak. A vállalatok már nem tartanak a kiberkockázatoktól, viszont félnek az energiaválságtól és az inflációtól.
Az Európai Unióban egyedül Magyarországon működik a kontinentális összevetésben is kiemelten fejlett és több pilléren nyugvó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, amely számos helyzetben képes segítséget nyújtani a gazdálkodóknak - mondta Nagy István agrárminiszter az Országos jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőinek járó díj átadó rendezvényén.