Kovács Nikoletta

Kovács Nikoletta

Kötelező


  • Cikkeket és magyarázatokat ír
  • Irat- és szabályzatmintákat készít

Válogatott cikkei

A kistermelői élelmiszer-előállítás és értékesítés elsősorban az ún. falusi vendégasztal révén ismert a szélesebb nyilvánosságban. A tavalyi év végén életbe lépő új szabályok további lehetőségeket nyitnak a kis mennyiségű házi élelmiszer forgalmazása körében.
Ebben az évben a 2023. április 20. és 2023. június 9. közötti időszak áll rendelkezésre az egységes kérelem beadására. A mezőgazdasági termelők tehát az egységes kérelmet június 9-éig elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással elérhető elektronikus felületen keresztül nyújthatják be a Kincstár honlapján.
A 2021-es év száraz volt Magyarországon, majd mindez az idei évben tovább folytatódott, és jelenleg is tart a csapadékszegény időjárás, melynek következtében hazánk jelentős részén aszály alakult ki. Augusztus 8-án a jelenleg kialakult helyzetre tekintettel több, mezőgazdasági ágazatban működő vállalkozást is érintő jogszabály jelent meg.
A veszélyhelyzet ideje alatt érvényes szabályok szerint a munkáltató egyoldalúan is jogosult legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet elrendelni, továbbá a már elrendelt munkaidőkeretet legfeljebb erre az időtartamra meghosszabbítani. A kapcsolódó visszaélések elkerülése érdekében a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság célvizsgálatot indított 2021 őszén. Összegezzük a tapasztalatokat.